Menu

A foghúzás után is van tovább.

Szponzorált tartalom

foghúzás

foghúzás

Sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy fog olyannyira sérült legyen, hogy azt el kelljen távolítani. A fogeltávolítás persze más esetben és a szükség hirtelen felmerülése miatt is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy hiába a rendszeres fogápolás, valamilyen okból muszáj eltávolítani a fogat. A foghúzás sokak számára borzasztó dolog, hiszen azt gondolják, hogy nagyon fájdalmas. Szerencsére már nagyon jó lehetőségek vannak arra, hogy mindez a lehető legkisebb fájdalomérzettel társuljon. A Hegedűs Dental Fogászaton nagy figyelmet fordítanak a fájdalommentes kezelésre. Ennek köszönhetően sokkal kíméletesebben valósulhat meg a kezelés, melyet követően még néhány napra mindenképp szükség van a teljes gyógyuláshoz. A helyi érzéstelenítés mellett még mindig másik opció az altatás. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a megfelelő körülmények között éberen is könnyen elviselhető a foghúzás. Persze nem feltétlenül ez a végső megoldás, hiszen amennyiben menthető a fog, akkor azért mindent meg fognak tenni a fogorvosok. Legalábbis itt, ebben a budapesti rendelőben. Ez is különbség lehet a körzeti fogorvos és a magánszektor között. A fogeltávolítás után oda kell figyelni bizonyos dolgokra, hogy ne fertőződjön el a seb, de erről a fogorvos részletes tájékoztatást fog adni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás